Az ipari gyengülés hatása alatt

Freinberg, 2020 február 26. | Medien

Bevételcsökkenés a hosszú távú fuvarozás visszaesése miatt - Az építőipari járművek először kerültek vezető helyre a termékkategóriák között - A németországi bővítés új távlatokat nyit


A Schwarzmüller Csoport bevétele 378 millió euróról 364 millióra esett vissza a tavalyi üzleti évben, mely elsősorban a hosszú távú fuvarozást kiszolgáló járműszegmens visszaesésének eredménye. A teljes iparágon belül, a nemzetközi forgalomba helyezések száma 8,5 százalékkal csökkent, melyhez viszonyítva a Schwarzmüller jól teljesített a maga 5,8 százalékos visszaesésével. Ezen nyilatkozat Roland Hartwig cégvezető úr 2019-es évértékelő bejelentésén hangzott el ma, február 26-án, szerdán, a Schwarzmüller Csoport székhelyén a Schärding melletti Freinbergben.

 

Ingadozó év visszaeséssel a végén

A német ipar számos területén tapasztalt gyengeség jelentős befolyással volt a fuvarozási szektorra 2019-ban. Az európai logisztikai vállalkozások az új jármű rendelések drasztikus csökkentésével reagáltak erre az év második felében, fejtette ki Hartwig úr.

Véleménye szerint a 2019-es üzleti év lefolyása a megszokottól teljes mértékben eltérő volt. Egy márciusig tartó növekedést követően, mely időszak teljesítménye jelentősen meghaladta a 2018 évi azonos időszakét, az augusztus utáni időszakban csökkenés kezdődött, mely az év vége felé a hosszútávú fuvarozáson belüli visszaeséssé fejlődött.

 

A termelés növekedett, több jármű az építőipari- és infrastruktúra fejlesztési ágazatnak

Miközben a felső-ausztriai prémiumkategóriás gyártó bevétele csökkent, a termelési darabszám tekintetében sikerült növekedést elérni, a három gyáregységben 9.441 jármű készült el (2018: 9.306; plusz 1,5 százalék). Először a cég történetében, az építőipari- és infrastruktúra fejlesztési ágazatoknak legyártott járművek száma jelentősen meghaladta a hosszútávú fuvarozóknak készített félpótkocsik számát, mely utóbbi eddig hagyományosan a legnagyobb darabszámban legyártott járműtípust jelentette. A teljes gyártás 49 százalékát (4.626 jármű) az építőipari- és infrastruktúra fejlesztési ágazatnak készült járművek tették ki, 43 százalékuk (4.060 jármű) pedig a hosszútávú fuvarozóknak készült. A fennmaradó különbözetet a legyártott speciális-, illetve tartálykocsik adták ki.

„A termékportfóliónk megfelelő időben történő adaptálásával elkerültük a bevételünk jelentősebb csökkenését,” jelentette ki Hartwig úr. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ipari átlagnál jelentősebb bevételkiesést elkönyvelő cégek jellemzően a nagyobbrészt hosszútávú fuvarozásban használt félpótkocsikat gyártó vállalatok voltak. „Ebben a nehéz évben legjobban az új leányvállalatunk, a Hüffermann teljesített, 11,6 százalékos növekedést elkönyvelve,” emelte ki elégedetten Hartwig úr.

 

Pozitív és negatív fejlemények a különböző piacokon

Szintén elégedettségre ad okot az ügyvezető számára a német piacon értékesített járművek darabszámának megtartása, ez ugyanis a bevétel jelentős részéért felelős, miközben a Schwarzmüller növelni tudta részesedését az amúgy csökkenő piacon. Kiemelkedően teljesített a magyarországi leányvállalat, amely 2018-ban először volt piacvezető, majd 2019-ben pozícióját megtartva, a Magyarországon forgalomba helyezett járművek száma 15,4 százalékkal növekedett, elérve a 29.9 százalékos piaci részesedést. Hasonlóan jó évet zárt a csehországi leányvállalat, ahol a Schwarzmüller piaci részesedését növelni tudta. Ausztriában, ahol az értékesített járművek jelentős részét a hosszútávú fuvarozásban használt félpótkocsik teszik ki, a logisztikai szektor gyengélkedése a forgalomba helyezett járművek számának 16,8 százalékos csökkenéséhez vezetett. Ennek ellenére a Schwarzmüller továbbra is magasan piacvezető a 29,9 százalékos piaci részesedésével, megtartván az immár közel 30 éve elfoglalt pozícióját.

 

2020-ra előretekintve: óvatos optimizmus

A 2020-as pénzügyi év eddig a sokéves átlagot hozta, meghaladván a 2019. év végén megtapasztalt alacsony eredményeket. Az első két hónapban a megrendelések száma behozta a 2019. év végi lemaradást, a hosszútávú fuvarozásban használt félpótkocsikat is beleértve, magyarázta Hartwig úr. Ugyanakkor koronavírus hatására bekövetkezett kínai termelés csökkenése a beszerzési forrásokat negatívan érintheti és ezáltal az európai logisztikai iparágra rossz hatással lehet, fejtegeti Hartwig úr. Másrészt ott vannak az európai infrastrukturális fejlesztések, amelyek iránt minden kétséget kizárva reális igény van. Ugyanez érvényes az új lakások iránti keresletre is, emiatt Hartwig úr az építőipari- és infrastruktúra fejlesztési ágazatok esetében tovább növekedő üzleti lehetőségekkel számol. Az említett iparágazatokban ugyanakkor akkut munkaerőhiány tapasztalható, ami a növekedést negatívan befolyásolhatja.

A Hüffermann leányvállalattal immár közösen, Hartwig úr mindenképpen újra lendületbe hozni a cégcsoportot 2020-ban, a további növekedés elérése érdekében. A két márkára épülő stratégia új lehetőségeket nyit meg a kibővült termékportfólió előtt. A Schwarzmüller márkán belül is új járműtípusok piaci bevezetése van tervben, főként az említett húzóágazatokban érdekelt ügyfelek részére. A hosszú távú fuvarozásban használt járművek kategóriájában is a speciális fuvarfeladatokra szabott intelligens megoldásokra fókuszál a cég, emelte ki Hartwig úr. Amennyiben a jelenlegi általános piaci helyzet nem romlik jelentősen, az ügyvezető 420 millió euros árbevételre számít a folyó pénzügyi évben.

 

További információ:
Mag. Michael Prock, Prock und Prock Marktkommunikation GmbH, Pressesprecher
Rochusgasse 4, 5020 Salzburg, Österreich
E-Mail: mp@prock-prock.at, Tel.: +43.662.821155.0, mobil: +43 664 210 88 54
___________________________________________________________________

A Schwarzmüller Csoport egyike Európa legnagyobb, átfogó szolgáltatásrendszert kínáló vontatott haszonjárműgyártóinak. Több mint 140 évre visszanyúló szakmai tapasztalatai birtokában a prémiumkategóriás termékekre összpontosító cég, amelynek járművei etalonnak számítanak az iparágban, az egyedi igényekhez igazított szállítási megoldások szakértője. A cég a Schwarzmüller és Hüffermann márkanév alatt értékesített járműveivel kiszolgálója az építőiparnak, az infrastruktúra-fejlesztési vállalkozásoknak, a nyersanyag- és hulladékhasznosítási iparágnak, valamint a hosszútávú fuvarozást végző szállítási vállalatoknak.

Vissza az aktuális hírekhez
ceo_rhartwig_red.jpg
Roland Hartwig cégvezető úr pozitív és negatív fejleményeket is lát a lezárt 2019-es üzleti évben.
schubboden_neu_red.jpg
Az újonnan kifejlesztett mozgópadlós félpótkocsi része a 2020-as termékoffenzívának.
segmentmulde_red.jpg
A nagy számban értékesített építőipari járművek miatt a cég elkerülte az árbevétel jelentős visszaesését.
Vissza az aktuális hírekhez